9. fejezet: Köszöntelek az őrültekházában!

 

- Kérlek ne sírj, nem akartunk így rád pirítani. - simított végig Gaby az arcomon, melyet teljesen benedvesítettek sós könnyeim.
- Leg-legalább Alex-től  el-elbúcsúzha-hatok? - hikegtem.
- Miért akarnál elbúcsúzni? Óh, nem akarunk kirúgni. - nyújtott közben egy zsepit Gaby, miközben Charles tovább folytatta - Csak nem szeretnénk, ha még egyszer ez előfordulna. De mint mondtuk, nagyon jó munkát végzel.
- És a fiúk is átjöhetnek, ha szeretnének, ugyanis Alex teljesen oda meg vissza van tőlük. Persze mindezt felhajtás és média nélkül. - sorolta a szabályokat Alex anyukája.
- Szóval nem vagyok kirúgva? - néztem rájuk döbbent és könnyes arccal. Nagyszerű, a szemeim biztos teljesen bepirosodtak és megduzzadtak.
- Természetesen nem. Tehát legközelebb is számítunk rád. És azt hiszem végeztünk is. - zárta le a témát Charles.
- Köszönöm, nagyon köszönöm! Nem fogok csalódást okozni. - hálálkodtam, és már rohantam is haza, hogy minél hamarabb eljussak az edzőteremig, ahol teljesen kiereszthetem a gőzt.

Este 9 körül épp a Peter Pan-t olvastam (Nem kiröhögni! Ez az egyik kedvenc könyvem), amikor megcsörrent a telefonom. De hol is van?
- Na hali! Mi újság? - szóltam bele vidáman. Még mindig nem dolgoztam fel, hogy a One Direction egyik tagja csak úgy felhív. Mindig megmosolyogtatott, amikor rájuk gondoltam.
- Helló királylány! Volt egy kis probléma, de a menedzserünk elintézte.
- Igen láttam a kis problémát. - vágtam rá azonnal - Ki is bőgtem magam rendesen. - vallottam be.
- Te jó ég! Mondd, hogy nem az őrült rajongóink voltak.
- Nyugi, semmi őrült rajongóról sincs szó, csupán Alex szülei. Tartottak egy kisebb előadást, és azt hittem, hogy kifognak rúgni. Mondjuk jogos lett volna, de attól még nagyon megijedtem.
- Szóval nem rúgnak ki.
- Nem. - a fenébe! Most meg a könyvem tűnt el. Mekkora egy szerencsétlenség vagyok.
- Huhh! - engedte ki megnyugodva a levegőt Harry a telefon másik végén. - Egyébként is, kereshetünk neked akár 50 bébiszittelendő gyereket is, ha kell.
- Az kéne még! - nevettem fel, de azért kedves volt tőle.
- Mondd a partit, a partit! - hallottam meg a háttérből.
- Ki van ott veled Hazza? - kérdeztem mosolyogva, ugyanis biztos az egyik fiú az. Egyébként rászoktam Harry becenevének használata, annyit hallottam már a fiúk szájából. És amúgy is tetszik. Mármint a becenév. Félreértés ne essék.
- Szia Nessie! Niall vagyok. - ki lettem hangosítva.
- Hali Niall! Milyen parti?
- Hát az, amire meghívunk. - jelentette ki a szöszke. Még azt is láttam magam előtt, ahogy vigyorog.
- Szóval holnap este megyünk az egyik klubba mind, és örülnénk, ha te is jönnél. Jó lesz. Nagyon, nagyon jó lesz. - mondta Harry a végén igen sejtelmesen.
- Ajjaj! - nevettem fel megint. - Rendben, legyen! - mibe mászok én bele...
- Ezazz!... - és onnantól csak kiabálást hallottam. Most mi van?
Jobbnak láttam kinyomni őket, különben ki tudja meddig várhatnék erre a két lükére.
Szóval holnap parti a fiúkkal. Huhú! És most így aludjak el? Ki kell találnom, mit vegyek fel. Óh, még Eni-től is el kell kéredzkednem. Bár nem igen örülne ő se egy újabb cikknek az újságokban rólam és a fiúkról.


Másnap bevásárlós-főzőcskézős-takarítós napot tartottunk Eni-vel. A jó hír: el vagyok engedveee!
Délután végeztünk, de még hátra volt az edzőterem, majd a készülődés. Higgyétek el, nálam az nem kevés idő. Bár melyik lánynál az? O-ó... mit is vegyek fel?
Végül egy fodrokból álló fekete ruha mellett tettem le voksomat. Úgyis kocsival megyünk, nem fogok megfázni. Azért egy blézer elkél hozzá.

 Kitaxiztam a fiúkhoz, ahol amint beléptem, nagy volt a nyüzsgés. Jó, mondjuk náluk mikor nincs nyüzsgés? A fiúk fel-alá mászkáltak, még nézni is rossz volt.
- Na helló-szia mindenkinek!
- Szia! Biztos te vagy Nessie! Nagyon örülök. Danielle. - nyújtotta egy göndörhajú, nagyon csinos lány mosolyogva a kezét.
- Óh, igen. Ha jól tudom te pedig Liam barátnője vagy.
- Igen, jól tudod. - mosolyodott el még jobban. - Gyere, bemutatlak Eleanor-nak. A fiúknak most úgysem vennéd hasznát.
Erre elnevettem magam. Hmm... pont olyan, mint amilyennek Liam leírta.
- Úristen! Imádom a cipellődet.
- A cipellőm köszöni. Egyébként ez az egyik kedvencem. - mosolyodtam el a bók hallatán.
Bementünk a konyhába, ahol egy másik barnahajú lány ült az asztalnál és a telefonját bűvölte. Jöttünkre azonnal felnézett. Igen bájos arccal rendelkezett. Azt hiszem, ő Louis barátnője.
- Szia, Nessie vagyok. Louis barátnője, igaz?
- Igen, Eleanor vagyok. A fiúkra, mint látod, még várni kell.
- Drágám, hol van a póló, amit kikészítettem? Óh, helló Nessie!
- Nem tudom Lou, mivel nem én lakok itt. Talán az egyik fiú eldugta.
- Köszöntelek az őrültekházában! - súgta nekem oda Danielle, és belőlem azonnal kitört a nevetés. Már most szimpatikusak nekem a lányok. Azt hiszem, ez egy nagyszerű éjszaka kezdete.

A fiúkat nagy nehézségek árán tudtuk csak összeszedni. El kéne ide egy felnőtt, de egy rendes és értelmes féle. Niall semmit se talált, Zayn a hajával bajlódott, Liam vasalta ki a fiúk ruháit (nem volt más választása, ugyanis a többiek odadobálták neki a cuccaikat), Louis mint valami kerge nyúl vagy inkább mókus, úgy kutatta azt az említett felsőt, miközben mikor egyik, mikor másik lakótársát gyanúsítgatta, Harry pedig csak szimplán belassult és totyogott. Még hogy a nők készülődnek órákig, hahh!
A többieknek nagyon elnyerte a tetszését a kinézetem, amit szóvá is tettek. Persze azonnal fülig pirultam a sok bóktól. Nessie, az érett paradicsom.
Harry ragaszkodott hozzá, hogy a "szép hölgy" vagyis én belekaroljak. Hiába mondtam, hogy csak a kocsiig megyünk. Szerintem szelektív a hallása a gyereknek.

- O-ó, fotósok! - jelentette ki Liam, amikor az autóink megálltak a klub előtt. Én Liam-el, Danielle-el, és Harry-vel ültem egy kocsiban.
- Nessie, rendben leszel? - kérdezte aggódva Dan.
- Úgysem kerülhetem el, ha folyton veletek mutatkozok, úgy hogy hajrá!
Amint kiléptünk, azonnal elkezdték kattintgatni a fényképezőket, és én belekaroltam Harry-be és Niall-be, hogy még véletlenül se kezdjenek összeboronálni egyik fiúval se.
Rengeteg kérdés záporozott felénk, de mi csak vonultunk tovább, hogy végre beérhessünk az épületbe.

8. fejezet: Csalódás és könnyek

 

Korán reggel felkeltem (utálok korán kelni), hogy legyen időm futni, mielőtt átmennék Alex-re vigyázni. Muszáj volt a reggelimhez egy energiaitalt is csapnom, mert az Alex-es napok energiaitalos napok is voltak. Gondolom nem kell magyaráznom, miért. Na jó, mégis elmondom: más hogy nem bírnám tartani vele a lépést. De erről shhh, mert még a végén azt hiszik, hogy kezdek kiöregedni a gyerekkorból, pedig még tizennyolc se vagyok.
Mára még elég jó időt jósoltak, így kihasználtam az alkalmat, hogy ruhát vegyek fel és vékony cipőt. Elég volt hozzá egy farmerkabát és egy sál.

Épp az egyik park játszóterén hintáztattam az egyébként már 6 éves! Alex-et, amikor sms-em jött. Végre, foglalkozik velem a világ.
"A fiúk itt hagytak minket. Lou-val nagyon nagyon unatkozunk. Gyere át! H."
Ez csakis Harry lehet. Nem volt kedvem sms-ben kifejteni a helyzetemet és hollétemet (tudom... szörnyen lusta vagyok, de mentségemre szóljon Alexet is löknöm kellett), így gyorsan tárcsáztam is.
- Szió! Nem vagyok otthon, épp bébiszittelek. Alex-al a játszótéren vagyunk.
- Mondd, pontosan hol!
Elmagyaráztam, hogy hol is leledzünk. Harry azt próbálta kinyögni, hogy nem sokára itt lesznek, de nehezen mert a kiabáló (Nessie-vel beszélsz? Én is, én is! De ne csalj meg, te kis huncut!) Louis-tól.


- Magasabbra! Még magasabbra! - utasított a minimanó a hintában ülve. Na majd egyszer ő fog engem lökni, az már biztos.
- Örülj, hogy lököm a formás kis popsidat drágám. Egyébként is lassan ki fogsz repülni.
- Nekem is formás popsim van, akkor engem is fogsz lökni? - jött a kérdés a hátam mögül. Már tudtam, ki lehet a hang gazdája, így mosolyogva fordultam hátra.
- Hát persze! Csúszdázni is szeretnétek? - én csak viccnek szántam, de mindkettőnek egyszerre csillant fel a szeme és kezdett el bólogatni (igen, Harry-ről és Louis-ról, a két jómadárról van szó). Azért ki fizet nekem, hogy plusz két kölyökre is vigyázok? Majd beadom a fizetési kérvényt a menedzserüknek.


Alex kiszállva a hintából mérte végig a két idegent. Ez feladja majd a leckét, ugyanis Alex-et nem nagyon, hogy épp a One Direction két tagja áll-e előtte vagy sem. Neki az idegen, az idegen. Okos kiskölyök, ezért is szeretem én annyira.
- Helló kishaver! Mi újság? - támasztotta meg két kezét a térdein Louis, hogy szemei egy vonalba kerülhessenek Alex-éval. A kissrác viszont nem volt hajlandó megszólalni.
- Lou, fölösleges köröket futsz, amíg le nem veszed a napszemüvegedet, ugyanis így nem barátkozik. - a két fiú azonnal összenézett, és mérlegelni kezdték, hogy mekkora kockázatot vállalhatnak.
- Jól van kiskrapek, de akkor te figyeled a paparazzik és az őrült rajongók jöttét. - s ezzel le is vették az álcájukat, ami egy napszemüvegből és kapucniból állt. Hogy milyen kreatívak ezek ketten...
- Szóval... Fiúk, a 'kiskrapek"-et Alex-nek hívják. Ő az egyik, akire vigyázni szoktam. - fordultam az említett fiú felé - ők ketten pedig nagyon jó barátaim. Ő Harry, -mutattam a göndörre - ő meg Louis. - mutattam a másik vigyorgó srác felé. Nagyszerű, mindenki megismert mindenkit.
- Kékben jobb lenne - bökött Alex Harry szürke Jack Wills-es pólójára. Na jó, ez kész! Louis-al szakadtunk a röhögéstől. Harry csak kikerekedett szemekkel nézett a pólóját kritizáló fiúra. Konkrétan se köpni se nyelni nem tudott. Ez már most jól kezdődik...

A három fiú egész délután játszott. Néha Alex volt a legkomolyabb köztük, ami azért elég érdekes, bár a fiúkat ismerve...
Csúszdáztak mind a hárman!, felültek azokra a rugós állatos micsodákra is. Louis egy rugós kacsáról kiabálta, hogy: - Ez az suhanó Daisy, kövesd azt a telivért (itt Harry rugós macskájára célzott)! Arról nem is beszélve, amikor Louis homok sütiket készített nekünk, és Harry agyon dicsérgette barátja főztjét(?). Na és nekem ma ezt kellett kiállnom. Alex viszont nagyon élvezte, hogy két ilyen idióta játszik vele.
- Na, kifogócskáztad magad? - kérdeztem a mellettem lefékező Harry-t, aki épp levegőhöz próbált jutni.
- Azt hiszem, több időt kéne töltenem a futópadon. - nyögte ki végül vigyorogva. - Egyébként meg, még tartozol egy futkározással.

(visszaemlékezés: "@Harry_Styles jobbulást! Remélem, mire legközelebb találkozunk, már versenyt futhatunk.") Azt a töklepényes mindenit! Máskor jobban átgondolom miket írogatok össze-vissza.


- Én aztán nem fogok futni, ebben biztos lehetsz.
- Biztos? - és egy kaján vigyor kíséretében belecsípett egyet a fenekembe, és már neki is iramodott.
- Úúú... (azt akartam ordítani utána, hogy Harry Edward Styles, mert az olyan megrettentő, de nem szerettem volna felhívni mindenki figyelmét a két fiúra) - Most kinyírlak! - s utána futottam.


A kocsiban előre ültem a vezető Louis mellé, hogy hátul a fiúk nyugodtan vitatkozhassanak valami videójátékról. Milyen vicces, hogy mennyi közös témája van egy 6 éves és egy 18 éves fiúnak. Amíg hátul a fiúk a szörnyen érdekes dolgaikról diskuráltak, mi Louis-al Olly Murs-től énekeltük a Please Don't Let Me Go-t a rádióval együtt. "Give me the information I need, 1, 2, 3, whooo!" Neki hihetetlen jó hangja volt, nekem meg... elment egynek. De legalább elmondhatom magamról, hogy együtt énekeltem élőben Louis Tomlinson-al. Directioner lányok, kérlek ne nyírjatok ki!


- Máskor is gyertek el! Megmutatom majd az összes játékomat vagy medencézhetünk. - ajánlotta fel a fiúknak az én minimanóm.
- Mindenképp. - integetett Harry és Louis.
Miután bevittem Alex-et, a fiúk engem is hazavittek, hogy hazasiethessenek az éhező Niall-hez és Liam-hez.
Harry és Louis nagyon jól beváltak bébiszitterként, bár biztos nem ilyenek a rendes bébiszitterek. Akkor inkább jól beváltak, mint Alex "lefoglalóknak". Én nem bírtam volna ilyen jól. És végre nem estem össze a fáradtságtól egy Alex-es nap után. Ritka alkalmak egyike, hurrá! Máskor is befogom vetni a fiúkat.


Másnap:
"Gyere át minél hamarabb, sürgős!" - ez az üzenet fogadott reggel, amikor ránéztem a telómra. Alex anyukája írta, gondolom közbejött neki egy értekezlet vagy valami hasonló.

Kicsivel később:
- Tudod egy megbízható lánynak ismertünk meg, a munkád is jól végzed és Alex is nagyon kedvel téged. Ezért sem értjük a történteket. - már egy ideje hallgatom Gaby (Alex anyukája) igen csak feldúlt kiselőadását, de még mindig nem értem, hogy mire is akar kilyukadni. Ráadásul kezd egyre jobban összezavarni.
- Elnézést, de milyen történteket? - néztem értetlenül az anyukáról az apukára, majd vissza.
- Ezeket a történteket. - rakott elém Charles egy újságot kinyitva, ahol a tegnapi nap eseményei voltak megörökítve. Ezt nem hiszem el. Több kép is készült rólunk, miközben a fiúk játszanak, vagy amikor Harry-t kergetem.
- Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy a kisfiúnkat az újságokban kell viszontlátnunk két idegen társaságában, miközben azt sejteti a média, hogy Alex a te gyereked, pedig szinte még te is gyerek vagy.
Itt már nem bírtam tovább tartani magam, az arcom a két kezembe temettem, s utat engedtem sós könnyeimnek, hogy az ölemben végezhessék. Ennyi volt. Búcsút inthetek a munkámnak és vele együtt Alex-nek is. Azt nem bántam, hogy tinimaminak néznek, hisz úgy sem igaz, de nem bírtam elviselni a tudatot, hogy nagyot kellett csalódniuk azoknak, akik bíztak bennem. Ráadásul, ha Emily szülei is meglátják a cikket, egyszerre két állásomnak is lőttek.
Szépen leszerepeltem, és teljes mértékben igazuk is van. Én sem látnám szívesen a gyermekemet (ha lenne) az újságokban számomra idegenek emberekkel. Teljesen vigasztalhatatlan állapotba kerültem. Akárhogy szerettem volna, a könnyeim nem akartak elfogyni vagy legalább szünetelni. Csak ott ültem és hagytam, hogy a könnyeim eláztassák a ruháimat.

7. fejezet: Ezt bizony jegelni kell

 

 Niall kijelentésén kissé meglepődtem. Niall Horan azon vitatkozik, hogy egy csapatba kerülhessen velem? Abban a pillanatban nagy boldogság öntött el. Annyi, de annyi lány szeretne ilyen közel kerülni a One Direction-höz, ők meg csak így befogadtak engem.
- Én meg támogatom Niall akaratát! Nem szeretnék pont tőle kikapni, boccs fiúk.
- Oké, oké! Szóval mindenkinek kikötései vannak. - fogta a fejét a már most kifáradt Liam. Szegénynek valóban nem könnyű velünk. Nem szívesen lennék a szép szemű helyében...
- Akkor a szerelmes pár (itt mindenki Niall-re és rám nézett. MI VAN?) az-az Hazza és Louis velem lesznek, a másik két nyávogós pedig Zayn-el. Így mindenkinek megfelel? - nézett ránk az általunk agyilag igen csak lefárasztott Liam. Mindenki heves bólogatással jelezte beleegyezését.


Az elején kicsit bénáztam, de hamar belerázódtam a játékba. Nagyon régen fociztam már, pedig régebben sokat űztem ezt a sportot. Anya egy időben mániákusnak is nézett.
A mi kapunkat Zayn és én felváltva őriztük, míg a másik csapatét Liam és Louis váltogatta. Végre 4-3-al állt nyerésre a csapatunk (egyet én lőttem, ami miatt virul is a fejem), amikor is Harry, Louis és Niall megállapíthatatlan oknál fogva összeütköztek, de elég csúnyán. Ha jól láttam Niall épp Harry-től akarta elcsórni a labdát, amikor is Louis úgy gondolta, egy szép csúszással megmentheti a labdát a szöszkétől.  Azzal viszont nem számolt, hogy a göndör és a szöszke lábai összeakadnak, és a csúszása teljesen feldönti őket. Louis végezte legalul, fölötte Harry eléggé összegabalyodva, és rajta Niall.
- Szállj már le rólunk Niall, összenyomsz! Nem kellett volna ebédre az a három szendvicset megenned. - nyögte Louis, majd látványosan el is alélt. Fogadjunk, hogy a sulijában járt drámaórára!


Nagy nehezen sikerült szétbogoznunk őket, és úgy látszott mindenki megúszta sérülések nélkül, csak Lou fájlalta a jobb csuklóját, de Harry megígérte, hogy ad rá majd puszit. Sajnos tévedtünk, mert Harry amint lábra állt, egy fájdalmas ordítás hagyta el a száját, majd visszaesett a földre. O-ó! Nagy O-Ó!


-Mi a baj Hazza? Mi történt? - kérdezte aggódóan Liam sebesült barátjától.
- Azt hiszem... kificamodott a bokám, és ezen BooBear puszija sem segít.
- És most mi lesz? - kapott kétségbeesetten a fejéhez Niall. Teljesen kikészült.
- Vigyük be a kanapéra és majd ott eldöntjük mi legyen. - javasolta Zayn. Liam-el azonnal fel is kapták Harry-t és bevitték. Louis és Niall mellettem totál elfehéredve sétáltak be a házba. Nagyon aggódtak Harry-ért.

Bent mindenki körbe állta a kanapén nyújtózó Harry-t.
- Azt hiszem, ezt jegelnünk kell. - jelentettem ki, mire Niall azonnal reagált is.
- Hozom! - és már ott sem volt. Közben Liam úgy döntött, mentőt hív, biztos ami biztos. A tekintetem megakadt a még mindig falfehér Louison, aki nem bírta levenni tekintetét barátjáról.
- Louis, minden rendben lesz. Csak egy kis ficam, semmi komolyabb. - suttogtam Lou fülébe a nyugtató szavakat, és biztatásképp átöleltem az egyik karommal. Ő csak bólintani tudott.
- Fiúk... nyugi van! Nem kell levágni a lábam. - próbálta elviccelni a dolgot Harry, de nem sikerült oldania a hangulaton akkor sem, ha igaza volt.


A mentők hamar megérkeztek és úgy láttuk jobbnak, ha csak Liam és Louis mennek be a kórházba. Zayn-el hiába hiába nyugtattuk az aggódó Niall-t, ő folyton csak azt ismételgette: 
- Az én hibám. Én találtam ki, hogy focizzunk. Az én lábamban esett el.
- Niall, - fordítottam magammal szembe a vállánál fogva a szöszkét. - erről nem te tehetsz. Nem tudhattad előre. Louis becsúszott közétek, elvesztettétek az egyensúlyotokat. Ilyen előfordul, hisz ilyen a foci. Ezt neked kéne a legjobban tudnod.
- És amúgy is, Hazza hamar rendbe jön. Fejezd be az önmarcangolást - pofozgatta meg barátilag Zayn. Azt hiszem, ez megtette a hatását.
- Na gyere, összeütünk valami finomat Zayn-el. - invitáltam a konyhába a szöszkénket. Na ez még inkább megtette a hatását.


Alig 2 óra hossza múlva a kis beteg is megérkezett két kísérőjével. Úgy látszik, végre minden a helyére került, mert Louis és Harry ökörködve jöttek be a házba.
- Úristen! Nagyon fáj? Mit mondtak? Annyira sajnálom! - rohant megölelni Harry-t Niall, akit majdnem le is borított a lábáról.
- Nyugi haver, minden oké. Nem a te hibád volt.


Amíg a négy fiú csoportos ölelést tartottak (tisztára mint a Teletubik), addig Liam elmesélte a kórházban elhangzottakat. Harry megúszta egy enyhe ficammal, amit csak fáslizni kellett, és kapott rá fájdalomcsillapítót. Harry-nek jót tett, hogy a fiúk elterelték a figyelmét a sérüléséről.
Estefele el kellett búcsúznom tőlük, de megbeszéltük, hogy nem sokára újra összehozunk valamit. Harry nagy örömére még puszit is kapott a gödröcskés pofijára, hogy hamarabb gyógyuljon a lába. Bár nem mintha egy arcra puszi meggyógyítaná a kificamodott lábát, de mindegy is az.

Elalvás előtt még küldtem egy privát tweet-et
"@Harry_Styles jobbulást! Remélem, mire legközelebb találkozunk, már versenyt futhatunk."

Valóban, mire újra találkoztam Harry-vel addigra már teljesen rendbe jött. Ez az időszak nekik és nekem is elég zsúfolt volt. Amíg ők koncerteztek szinte megállás nélkül, addig én majdnem mindennap a két "kölkömet" bébiszitteltem.

6. fejezet: Niall az én pajtim

Úgy utálok arra kelni, hogy a telefonom csörög. Mondjuk én mindenképp utálok felkelni. Ránéztem a képernyőre: Kathlyn, Emily anyukája
- Halló? - szóltam bele reggeli rekedtséggel.
- Szia, itt Emily anyukája. Bocsáss meg, ha felébresztettelek.
- Semmi gond, ideje volt felkelnem (azt se tudtam, mennyi lehet az idő). Miben segíthetek? - nem szabad visszaaludnom, mert akkor azt is elfelejtem, hogy bárki is hívott.
- Vigyázni kéne Emily-re, amíg értekezletet tartok. Olyan 1 órától ráérsz? Elmehetnétek addig a parkba, állatkertbe vagy játszótérre. Nagyon fontos lenne.
- Persze. Akkor egyre ott leszek.
- Köszönöm! Ne késs!
Ez mind szép és jó, de mennyi az idő? A telefonom órája szerint délelőtt 11 múlt pár perccel. Akkor még van másfél órám elkészülni. Szépen "megreggeliztem", elmentem zuhanyozni, felöltöztem és indulhattam is.

Emily-re vigyázni maga a megtestesült álom. Szófogadó, nem hisztizik és mindig tetszenek neki az ötleteim. Mellette újra ovisnak érzem magam. Ráadásul szívesen tanul akár magyar gyermek dalokat is. Alex, a másik bébiszittelendő gyerkőc, szinte Emily ellentéte. Pár órán belül totálisan lefáradok tőle, de ő továbbra is pörög. Őt nem köti le a rajzolás, énekelgetés, szimpla séta a parkban. Igaz Alex két évvel idősebb Emily-nél. Előfordul, hogy egyszerre kettőjükre is kell vigyáznom. Szerencsére ma csak Em-re kellett.

- Máskor jöhet Alex is? - futott utánam Emily, miközben már indultam volna haza.
- Nem tudom. De nem sokára biztos találkoztok. Na menj! - nyomtam egy puszit a buksijára. Imádnivaló egy kislány.

Este a zuhanyzóból kilépve meghallottam a telefonom csörgését. Annyira rohantam, hogy majdnem nyaltam egyet a szobám közepén. Hol van már??
- Bekiiii...! - visítottam szegény barátnőm fülébe. (Már mint telefonon keresztül.) Velem fogja fizettetni a fül-orrgégészeti kezeléseit. Jujj!
- ZAYN RUHÁIBAN?! Beverted a fejed? Mit húzod az agyam a képzelgéseiddel?
- Na és mit kapok, ha igazam van?
- Chh... igazad, persze! HA, még is igazad lenne, elvinnélek egy bevásárlókörútra, amit én fizetnék. - emelte ki a ha szócskát.
- Úgy legyen! Készítsd a zsebpénzed! Na, de mi újság arra?
- Unalom, estem egy hatalmasat görkorival, apa előadta az "- Ebben az évben nagyon sokat kell tanulnod, ezen múlik minden és nyelvvizsgázni is fogsz franciából. Nem lesz lazulás és szórakozás a barátnőiddel" monológját. Majd meglátjuk még ezt... - imádom amikor Beki bármilyen férfit utánoz a hangján. Annyira vicces.
- Akkor minden oké. - nevettem fel jóízűen.
- Figyelj Szasza, mennem kell vacsizni. Vigyázz magadra és íííírj!
- Oki. Puszó!
Már vagy 4 nap eltelt azóta, amióta a fiúkkal találkoztam. Ráadásul minden esőzéskor eszembe jutottak. A "vicces" az, hogy valószínűleg már nem is fogok velük találkozni, és Londonban folyton esik az eső. Azt hiszem, még sokszor eszembe fognak jutni.

Épp Alex-éktól taxiztam haza, amikor kaptam egy sms-t. "A házad előtt várunk. H." 
Ekkor Bekivel bevágni egyszerre: WTF?!
Ennek minél hamarabb a végére kell járnom. Gyorsan fizettem a taxisnak és megindultam a házhoz. Előtte egy nagy fekete kocsi állt és pont akkor nyílt ki az ajtaja, amikor odaértem.
- Mondtam már, hogy nem játszunk ilyet! - szállt ki egy határozott mozdulattal hátulról Zayn, majd követte őt Niall, Louis, Harry, majd Liam, aki mellém lépett és megölelt.
- Hali!
- Ööö... Szia! Mi folyik itt? - néztem értetlenül a mellettem ácsorgó Liam-re (legalább két fejjel magasabb nálam).
- Naaa... légyszi már! - könyörgött a három fiú.
- Hagyjatok engem békén. - és megindult felénk az erősen ellenkező Zayn is.
- A fiúk kitaláltak valami értelmetlen játékot és nem hagynak minket békén. - tájékoztatott Liam. Ahha!
- Helló! Bocs, de az idióták is jönni akartak. - ölelt meg futólag Zayn is.
- Hallottuk ám. - méltatlankodott Louis.
- Tudom, ez volt a cél. - vigyorgott pimaszul Zayn a répák barátjára.
Végül mind köszöntek, megölelgettek (egyesek kicsit túlságosan is...). Micsoda ölelgetős egy társaság. Érdekes...
Ott álltunk a ház előtt, de még mindig nem tudtam itt létük okát.
- Szóval? - néztem rájuk jelentőségteljesen. Végül Zayn szólalt meg.
- Szóval beugrottunk érted interjúról jövet.
- Okééé, de át kell öltöznöm és elkéredzkednem.
- Mi ráérünk. - felelte Niall és Harry egyszerre. Ezt hogy csinálják?

Rekord idő alatt (az-az 23 perc) alatt lezuhanyoztam, átöltöztem és sminkeltem. Az idő kissé hűvösebb lett így egy póló, pulcsi, farmer, cipő összeállítás mellett döntöttem. Elég lazára sikerült.

Átpakoltam minden fontos dolgot egy másik táskába és letrappoltam a lépcsőn a nappaliba. Ez mi? Niall épp a kezén járt, a többiek pedig jól szórakoztak rajta. Zayn még kamerázta is a jelenetet.
- Látom nem unatkoztok.
Szegény Niallt úgy megijesztettem, hogy azonnal eldőlt. Ú, ez biztos fájhatott. A négy fiú ahelyett, hogy segítettek volna neki, teljesen önkívületi állapotban nevetett.
- Hé, jól vagy? Meg ne szakadjatok a nagy aggódásba!
- Nem terveztük. - nevetett tovább Louis (éljen az összetartás), miközben felsegítettem a vigyorgó szöszit. Biztos nagyon beüthette a fejét, ha ennyire vigyorog.

- Menjünk be a Nando's-ba, légyszí!
- Igen, igen, menjüüünk! - pattogott az éppen éhhalál szélén álló Niall és Harry.
Leparkoltunk a legközelebbi Nando's-nál és kezdetét vette a "ki mit kér" és " ki menjen be" vita. Éljen!
- Harry túl felismerhető, Niall mindig elragadtatja magát, Louis túl hangos, Liam oké, nekem meg nincs kedvem menni. Nessie-ről még nincsenek infóink. - összegezte tudását a nagyon nagyon okos Zayn.
- Akkor menjen Liam és Niall. - jelentette ki Louis, amivel mindenki egyet is értett. Nekem pedig teljesen mindegy volt.

Épp Lou hülyeségein nevettünk, amikor Liam és Niall bevágódtak a járgányba.
- Én nem megyek többet Niall-el a Nando's-ba. Majd nem felvásárolta az egész kajáldát. - panaszolta Liam.
- Ajj, így is ott kellett hagynom a csípős csirkeszárnyaimat. Biztos nagyon árvák.
- Igen Niall, biztos nagyon árvák lehetnek azok a csirkeszárnyak. Majd hívjuk a csirkevédelmiseket. - gúnyolódott Zayn a szöszkével, aki épp lebiggyesztett szájjal meredt maga elé.
- Niall szívem, hidd el, nem fogsz éhen halni nélkülük. - simogattam meg a szomorkás fiú karját, aki hirtelen megölelt. Még csak másodjára találkozunk, mégis nagyon közvetlenek vagyunk egymással. Ő ölelget, én becézgetem és vigasztalom. Érdekes dolgok ezek. A nagy gondolkodásomból Louis és Harry füttyögése ébresztett fel.
- Na nektek csönd legyen! - szóltam rájuk dorgálóan, de nem igazán vették a szívükre, ugyanis fülig ért a szájuk továbbra is. 

Miután a fiúknál megkajáztunk és megnéztünk valami gagyi akciófilmet, nem tudtunk magunkkal mit kezdeni. Még Louis a tökéletes ötletgazda és hivatalosan kinevezett mókamester is kifogyott az ötletekből. Épp Harry térdét piszkálgattam, aki megjegyzem nagyon jól szórakozott, amikor Niall elkezdett ugrálni a fotelben, hogy neki van egy jó ötlete.
- Focizzunk!
- Niall, ülj már le a hátsódra vagy én ültetlek le! Senki se fog focizni. - oltotta be Zayn, de én meglöktem a térdét a lábammal.
- Nekem van kedvem. - jelentettem ki vigyorogva.
- Jóóó! - pacsizott le velem a szöszke. - Lou, megígérted még pár napja.
- Akkor ki támogatja Niall ötletét? - állt fel Louis, és összecsapta a tenyereit határozottan. Micsoda irányító szellem lakozik ebben a fiúban.
Zayn-en kívül mindenki feltette a kezét, bár Harry kissé hezitált először.
- Oké. - tette fel a kimaradt tag is a kezét. - De csak, hogy ne rám igaz a "Többség dönt, egység nyal" .
- Kifelééé! - ordította el magát boldogan Niall és kirohant az udvarra a konyhán keresztül. Lassabban, de mi is követtük őt.
- Jajj, gyere már! Csak vidáman! - fogtam meg Zayn csuklóját és elkezdtem magam után húzni. Először kelletlenül, majd mosolyogva követett is. Egy pillanatra megijedtem, hogy talán nem fog neki tetszeni a közvetlen érintésem, de nem láttam ennek semmi jelét, s ez megnyugtatott. Nagyon kellemetlenül éreztem volna magam, ha elrántotta volna a kezét, vagy valami.

Mire kiértünk, a fiúk már a csapatokról diskuráltak.
- Áhh, az nem jó. Én nem lehetek Louis ellen. Ne csináljátok már! - nyavalygott a göndörke.
- De én Nessie-vel akarok egy csapatban lenni.