Believe in the impossible

15. fejezet: Ne, ne Niall, csak Duffy-t ne!

 

 

- Úristen, de aranyosak! – kiáltottam fel és sietve a kis apróságok felé indultam, ott hagyva a fiúkat.

Larry Stylinson-t (Harry-t és Louis-t) otthon hagyva Liam-el, Niall-el és Zayn-el bevásárolni mentünk, s épp egy tér szélénél sétáltunk 3(!) security társaságában. Áhh, kicsit se voltunk feltűnőek. Bár inkább ez, mint hogy a fiúknak bajuk essen.

Hirtelen kirohanásomnak az oka pedig, hogy megláttam egy nénit egy kis asztalka mögött, ami előtt eladó kiscsibék és kiskacsák voltak. Ezt nem bünteti a törvény, hogy csak így kipakoljon? Mindegy is.

A fiúk azonnal utánam jöttek. Az egyik pipit gyügyüzgettem (szegény remegve félt tőlem), amikor odaértek ők is.

- Nézzétek, mennyi kis nugget! – szólalt meg izgatottan a nagyokos Niall és fülig érő szájjal mutogatott. Ezt persze a másik két okostojás is viccesnek találta.

- Ne nevezd így őket! – szóltam sértődötten a szöszkére, de mind tovább röhögtek. Haha!

Olyan aranyos volt mind és úúú… kiskacsa! Kiszúrtam a sokaságból egy szimpit és a kiscsibét azonnal le is cseréltem kiszemeltemre.

- Nekem kell egy. – jelentettem ki. Igen, erősen szükségét éreztem  egy kis totyogó kacsa beszerzésére. – Úúúúgy akarom. – néztem a körülöttem ácsorgó hármasra.

- Minek? Niall úgy is vacsorát csinálna belőle. – válaszolt röhögve a saját kis viccén Zayn, majd Liam-el öklöztek egyet és jobban nevetni kezdtek. Aztán arról diskuráltak, hogy ez mekkora poén volt. Nem, nem volt az.

- De az udvaron lenne és, és gondoznám. – kezdtem bele meggyőző beszédbe, de gyorsan Niall kezére kellett csapnom, mert egyre közeledtek mancsai szegény kis szárnyasok felé.

Én viszont makacsul a fejembe vettem, hogy szükségem van egy kiskacsára. Kell valami, amihez beszélhetek olyankor, amikor a fiúk épp távol vannak. Igazán türelmes és hallgatag beszélgetőtárs lenne.

Úgy gügyögtem neki, mint a nagyszülők szoktak az újszülött unokájuknak. Érdekes, hogy egy kutya vagy egyéb normálisabb háziállat láttán nem kezdek el így viselkedni, csak letudom egy „aranyos” jelzővel és egy buksisimivel.

A fiúk láthatták rajtam a nagy elszántságot, mert Zayn elém lépett és óvatosan visszatette a kis sárga csodát.

- Neee! Most Duffy elvegyül a többiek közt. – nyafogtam.

- Duffy? – nézett rám hülyén Liam.

- Igen. Ez lesz a neve. – jelentettem ki büszkén.

- Anyukám mindig azt mondta, ne játszunk az étellel. – jegyezte meg Niall elgondolkozva, mire szúrós pillantással illettem megszólalása miatt és rá jött, ezt nem kellett volna.

- Nessie, úgy sem lenne nálunk biztonságban, gyere! – beszélt hozzám Zayn, mint egy kisgyerekhez. Oké, úgy is viselkedtem. Még magamnak sem akartam bevallani, de Zayn-nek igaza volt. A fiúk mellett még nekem is vigyáznom kell magamra és rájuk. Egy ilyen apróság nem bírná ki. Lehet, hogy még egy héten belül felfordulna, vagy csak elmenekülne egy jobb élet reményében. Meg is érteném.

Magamtól tutira nem mozdultam volna, de Liam a hátára kapott és rohanni kezdett velem, nyomában a többiekkel.

- Kösz Paul, hogy megvédtél. – puffogtam a kocsinál.

- A fiúk épsége az első, de amúgy sem voltál veszélyben.

Hogy milyen kedves ez a Paul… Biztos a fiúk lefizették velem szemben.

A kocsiban is csendben ültem magam előtt keresztbetett karral, összevont szemöldökkel és csücsörített szájjal. Igen, határozottan úgy durcáztam, mint egy ovis kislány, aki nem kapta meg a kinézett barbie-t. Hiába duzzogtam, Duffy már nem lesz az enyém, és amúgy is igaza volt Zayn-nek és Liam-nek.

Később persze már visszavettem a duzzogásból, de azért nem vittem túlzásba. Akkor hol maradt volna a becsületem?

- Valaki átment a kedvenc pár cipődön? – tette fel a kérdést Hazza, mikor hazaértünk.

-  Nem, csak a Duffy-val való közös jövőmön. – mondtam, majd a konyhába vetettem magam, hogy a főzőcskézéssel lekössem magam.

A végeredménnyel nagyon elégedett voltam. Tejszínes zöldségleves, rántott karfiol, rántott brokkoli és fasírt krumplival, desszertnek pedig egy hatalmas adag brownie. És mind ezt másfél óra alatt. Hű!

- Mi lesz a vacsi? – érdeklődött a vállam fellett Liam. – Csak nem nugetts?

Azonnal vettem a célzást. Ő megindult a tányérékért, de én hozzávágtam egy tojást a kezemnél lévő tartóból. Mivel Niall is viccesnek tartotta a Liam által elsütött „poént”, így ő se úszta meg. Liam-et pont a tarkójánál találtam el, s látszott az arcán a nagy meglepődöttség. Niall számított rá, s a kezeivel próbálta magát védeni, de mind hiába. Őt az egyik vállánál találtam el. Pedig sosem voltam valami jó dobó. Egészen büszke voltam magamra.

- Nyugi királylány! Békével jöttünk. – tartotta maga elé a kezeit Harry védekezőül.

- Mi van itt gyerekek, háború? – lépett be Louis is Zayn társaságában.

- Mi lenne? A poénos fiúknak takarítani volt kedvük. De minél hamarabb, mert tálalnám a vacsit. – szóltam vigyorogva a két tojásban úszó jómadárra. Ez a dobálósdi feldobta a kedvem.

Másnap délután volt, s én egyedül szórakoztam a nappaliban a Blue Mountain State újabb idióta részén röhögve.

- Zaynie, mi újság? – fordultam vigyorogva a mellém letelepült Bradford rosszfiúja felé.

- Semmi olyan, ami említésre méltó lenne. Hoztam neked valamit. – tért a lényegre.

- Valóban?

- Ahha. – majd a kockás inge alól kihúzott egy sárga plüsskacsát.

- Ezt tényleg nekem vetted? – néztem rá hihetetlenkedve. Túlontúl figyelmes. Úgy érzem, a hisztim után meg sem érdemlem.

- Igen. Látod, még etetni se kell, és nem kell az udvarra száműznöd. Ja, és szobatiszta.

- Köszönöm! – kiáltottam fel, majd a nyakába vetettem magam.

Még mindig nem értem, hogy érdemeltem ki 5 ilyen nagyszerű barátot. Én vagyok a legszerencsésebb lány és nem azért, mert a One Direction-t barátomként tudhatom, hanem, mert 5 csodálatos fiút tudhatok barátomként. Még sosem voltak fiú barátaim, de meg kell mondjam, hihetetlen érzés.

Zayn úgy döntött, marad és nézi velem a BMS-t. Jól döntött.

- Ő meg ki? – mutatott az ölemben lévő plüssre Louis. Csíkospólós barátomat követték a többiek is, majd kényelembe helyezték magukat.

- Duffy. Zayn-től kaptam. – vigyorogtam, mint a tejbetök.

- Jajj fiam, hát nem tudtad, hogy nem így kell udvarolni? – tette fel Zayn-nek a kérdést Louis viccesen elmélyített hangon. – A lányoknak virág kell és csoki.

- Látod, hogy neki ez jobban bejön. – villantott széles vigyort Zayn Lou felé.

- Végül csak lett egy kacsád. – mosolyodott el Liam a fotelban terpeszkedve.

- Igen. Nem kaphattam élő kiskacsát, mert Niall miatt veszélyben lett volna. – tájékoztattam Lou-t és Hazzát. – Így a probléma megoldva. Ugyanis tudtommal Niall nem eszik plüsst.

- Még… - jelentette kis Lou, mire a többiek nevetni kezdtek, a szöszke pedig csak szégyenlősen megvonta a vállát. Én automatikusan jobban magamhoz öleltem a kacsát.

- Nem mehetsz Duffy közelébe. – néztem Niall-re. – Figyellek! – majd elkezdtem a „figyellek” nemzetközi jelét mutogatni. Tudjátok, két ujjacska kell hozzá és szigorú tekintet.

Ez a plüss a legféltettebb dolgaim közé sorolandó mostantól. Persze nem Niall miatt, hanem mert ez egy figyelmes és kedves ajándék volt. Azt hiszem, még közelebb kerültem ma is mind Zayn-hez, mind a banda többi tagjához, és ezért nagyon hálás vagyok.