12. fejezet: Hol is vagyok?

 

Végül nekem kellett egyezkednem anyuval, ugyanis ő nem nagyon beszél angolul, csak egy kicsit és így elég bajos lett volna a fiúk számára. És ami a legérdekesebb, anyu megengedte, hogy beköltözzek 5 számára idegen fiúhoz. Na jó, annyira azért nem volt könnyű menet, de azért csak összejött. Alig várom a húgom hisztérikus kitörését telefonon keresztül. Ő mostanság hatalmas One Direction fan lett. Azt hiszem kezd belépni a kamaszkorba a gyerek. Ajjaj!

A fiúk felpakolták az összes cuccom (elég látványosan szenvedve), de nem kevés pakolni valójuk volt a jóvoltamból.
- Nessie, hogy lehet ennyi cuccod? - kérdezte kifáradva Liam, miután lehuppant mellém a kanapéra szusszanni egyet. Lassan követték a fiúk is a példáját.
- Liam... én lány vagyok. Szerintem ez kellő magyarázat a kérdésedre.
Épp válaszolni készült, de mobilcsörgés zavarta meg.
- Igen? - szólt Louis a telefonjába. Pár "igen", "rendben", "ott leszünk" után le is tette, majd felénk fordult.
- Fiúk, fél óra múlva indulunk egy rádiós interjúra. Tudjátok, ahhoz a mindenen röhögő vöröshajú nőhöz.
- Deidra? Jaj ne már! Louis, egy viccet is elmersz sütni, és én felgyújtom az összes csíkos felsőd haver. - fenyegetőzött Niall.
- Most mér'?
- Mert a múltkor is folyton az idegtépő vihorászását kellett hallgatnunk miattad, te nagyokos. - állt Niall pártjára Zayn is (Mikor csinálta meg a haját? Nem rég még természetes állapotában volt...), és a bólogatásból ítélve Liam is.
- Ajj, készüljetek már! Amúgy meg... az utolsó kezet csókol Deidrának. - kiáltotta el magát göndörke, s fel is húzta a csíkot az emeletre sunyi módon. Dedóóó!
Kár, hogy nem vettem videóra, ahogy egymáson keresztül próbálnak feljutni az emeletre. Az egymáson keresztült szó szerint kell venni. Nagyon nem bírhatják azt a nőt.
Amint Harry elordította magát és felszaladt, mind utána eredtek. De ugyebár ez egy verseny, szóval elkezdték lökdösni egymást és furakodni. A legelöl haladó Liam-et azonnal a bokájánál fogva húzta le a földre Louis, s keresztül mászott rajta, majd egy "Nyaljatok sót! Bleee" kíséretében el is futott, hogy átvegye a második helyet. Ezután Zayn és Niall egyszerre próbálták kikerülni a lépcsőn kúszó(!) Liam-et, de a fiú gyorsan felállt és harmadikként ért fel. Zayn épp futott volna utána, már nem hiányzott neki sok, mikor a szöszke a számára legelőnyösebb dolgot tette a fiú háta mögött. Egy szép, gyors mozdulattal megszabadította Zayn-t nadrágjától, így felfedve fehér boxerbe bújtatott formás hátsóját. Az előnyhöz jutott Niall pedig hamar el is tűnt a lépcső tetején.
- Készülj a sötét bosszúmra Horan! - kiáltott a már rég eltűnt szöszi után, majd ő is távozott.
Ez után az érdekes műsor után megfogadtam magamban, hogy soha, de soha, semmilyen körülmények között nem fogok versenyre kelni a One Direction egyik tagjával se, főként nem minddel egyszerre.

A fiúk zajos távozása után (másképp nem is lehetett volna) nyugodtan kipakolhattam és berendezkedhettem. A fenti fürdőt próbáltam nem túlságosan bevenni, de így is talán sokkolni fogja a fiúkat. Ha ezt meglátják...

Este zuhanyzás után azonnal pizsibe majd ágyba bújtam, de a fiúk ragaszkodtak jóéjt puszihoz, sőt, Louis még estimesét is mondott, ami valami kalandravágyó répáról(??) szólt.
Hamar elaludtam. Annak ellenére, hogy egy idegen szobában és ágyban aludtam, teljesen nyugodtan telt az éjszakám. Az már más kérdés, hogy milyen volt a reggelem.

A reggel sokkoló volt. Először is förtelmes dudaszóra riadtam fel, ráadásul azt se tudtam hol is vagyok. Nem rég még Eninél kellett megszoknom az új szobám, az új ágyam, most meg kezdődik minden elölről.
Nem mintha nem számítottam volna ébresztésre, de úgy hittem, az első reggel megkímélnek. Hát nem tették. A második dolog, amit észleltem:
- Mi a fene... - próbáltam megszólalni reggeli rekedtségemmel. Egyszerűen nem bírtam felfogni a látottakat.
A szobát annyi lufi borította, hogy nem láttam tőlük a padlót. Sőt, még az ágyamat is színes lufik tömkelege borította be. A tettesek természetesen az ajtómban szórakoztak a reakciómon, na meg a reggeli fejemen.
- Zayn, mondd, hogy az a kamera nincs bekapcsolva! - kezdtem csendes, de vészjósló hangon.
- A kamera nincs bekapcsolva. - jelentette ki, mire a többiek még jobban vigyorogni kezdtek.
- De be van! - tiltakoztam. Ugyan miért is? Tök fölösleges.
- Be bizony. - lépett be a lufik által megszállt szobámba (a régi szobájába), majd követték a többiek is. Egyáltalán be engedtem őket? Emlékezetem szerint nem.
És akkor, ott kezdetét vette az őrület. Akkora luficsatát vívtak, hogy észre se vették, amikor kimenekültem a fürdőbe. Ami azért érdekes, mert Harry-t arrébb kellett löknöm, hogy hozzáférjek a szekrényemhez, ráadásul elméletileg hozzám jöttek. Erről ennyit.

- Cher maci! Cher maciii! - rohangált ordibálva Harry és Niall a ház alsó szintjén fel-alá.
- Ezeknek meg mi baja? - fordultam a Liam felé.
- Jön Cher. És most ennek örülnek annyira. - válaszolt tök nyugodtan, mintha ez olyan mindennapi dolog lenne, majd hirtelen hangulatváltozáson ment át, és izgatottan felém fordult (végre!) teljes testével.
- Tééényleg (nyújtotta meg a szó elejét), mondani is akartuk. Átjön az egyik jóbarátunk, Cher. Tudod, Cher Lloyd. Biztos hallottál már róla.
Hogy hallottam-e? Ne hülyéskedjen. Az iPodom legjátszottabb számok listájának elején áll a legtöbb száma.
- Cher Lloyd? Ide jön? Na neee... Úristen! - jöttem én is izgalomba, mint valami ovis egy új és nagy játék hallatán. 

11. fejezet: Alul-öltözött reggelt mindenkinek!

 

Teljesen ledöbbentünk. Ha Niall nem kapja el hátulról Zayn-t, akkor úgy hanyatt vágódott volna, mintha kötelező lenne. Szerencsére Niall nagyszerű reflexszel rendelkezik. Azonnal lefogták az erőszakos idegent, Zayn-t és amit nem értettem, hogy Harry-t miért kellett. A biztonsági őrök (ezek eddig is ekkorák voltak?) kivezették azt a verekedős bunkót a barátaival együtt, s mi is a távozás mellett döntöttünk.
Most a hátsóbejáraton távoztunk, ugyanis semmi kedvünk nem volt a kamerákba vigyorogni, főleg nem Zayn-nek. Már ott várt ránk a két autó. Úgy volt, hogy Louis, Eleanor, Denielle és én megyünk az egyikkel, a többiek pedig a másikkal, de én átkerültem a fiúkhoz, ugyanis Niall az ittasságára hivatkozva inkább távol került volna a vértől. Vér? Igen, az. Zayn alsó ajka teljesen kicsattant oldalt annak az állatnak a keze által. Megérdemelné, hogy ráeresszük a fiúk rajongóit. Na jó, azt azért mégse. Az egyenlő lenne egy kivégzéssel.
Egyszerűen szóhoz alig jutottam a történtek miatt. A szívem kissé gyorsabbra vette a tempót, a kezeim enyhén remegtek. Még nem igazán volt ilyenben részem, főleg nem úgy, hogy egy barátommal történjen ilyen. Annyira durva volt számomra.

- Mi a fene történt?! - kelt ki magából Liam a kocsiban ülve, miközben Zayn ajkához nyomtam egy tiszta zsepit (legközelebb elsősegély dobozt is beteszek a kistáskámba). Szegény fel is szisszent. A fiúk egymásra pillantgattak, hogy ki vállalja a mesélő szerepét.
- Belénk kötött az a barom. - szólalt meg végül Louis. - Vagyis Hazzába. Elhordta minden buzinak, míg végül Zayn nem tűrte tovább és bemosott neki. De mint láttátok, Zayn is gazdagodott egy öklössel.
- Hát ez... durva. Jól vagy haver? - fordult Liam megenyhült arccal az általam ápolt fiúhoz.
- Ja, csak eléggé fáj. De legalább holnapra belilul a fél képe.
- Zayn... kösz, hogy kiálltál értem. - szólalt meg hálásan göndörke. Eléggé szégyellte magát, hogy Zayn kapott miatta.
- Bármikor tesó. - öklöztek le. Személy szerint én sose értettem ezt a tesó dolgot a fiúknál. Mondjuk ők se a lányoknál a puszi-puszi-puszi dolgot, szóval kvittek vagyunk.
- Nem azért, de szuperhősnek szar lennél. Azt hagyd meg Lou-nak. - tette még hozzá vigyorogva, mire mind elnevettük magunkat, de valakinek az ajka nem nagyon örült ennek az újabb szisszenésből ítélve.

Otthon (a fiúk házában) Louis és Harry teljes beleéléssel mesélték el a történteket, s ezalatt egy zacskó jeget nyomtam a sérült kezébe (én lettem az ügyeletes nővérke ezek szerint), aki hálásan nézett rám. Én biztos nem viseltem volna ilyen hősiesen. Sőt, húztam volna a számat, mint egy ovis.
Egy órán belül a létszám lecsökkent. Liam Danielle-el távozott, Louis Eleanor-al, Niall pedig valamikor (senki se vette észre) eltávozott a szobájába csucsulni. Legalább is gondolom én, hogy a szobájába, és aludni. Szóval így maradtunk hárman a nappaliban.
- Nekem lassan mennem kell, úgy hogy hívok egy taxit.
- Maradj! Van hely és tudod, cuccot is adok. - szólt utánam Zayn, mivel már felálltam, hogy telefonálhassak.
- Fáj a szád, Niall hót másnapos lesz, sőt, még szerintem Harry is.
- Naaa, ne keresd a kifogásokat! Küldj egy sms-t Eninek és kész. - utasított Harry. Azt hiszi, hogy ő hordja a nadrágot. Hahh!
- Ha szétszednek a rajongóitok, az teljes mértékben a ti hibátok lesz. - mutogattam a két fiúra. Pedig anyukám megtanított rá, hogy nem illik mutogatni.
- Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik. - jelentette ki bölcsen Zayn. De okos valaki.
- Na jó! Legyen. De csak azért, mert egyszerűen nem bírtok leszakadni rólam. Meg tudom érteni. Szóval, hol fogok aludni?
- Louis vagy Liam szobája? Bár én nem merészkednék be a Louis-éba, mert a végén még egyedül játszhatod el a LOST Eltűnteket. - indult meg Harry a lépcső felé, és mi meg követtük.
- Te beszélsz? A múltkor két óráig kerestük a lenémított telefonodat a ruhakupacok között. - oltotta be barátját a mögöttem haladó Zayn. Gyerekek...


Reggel Niall-t és Liam-et igen meglepte, hogy ott látnak. Nos, engem is meglepett a dolog.
- Jó reggelt királylány! Hát te? - nyomott a kezembe egy bögre teát Liam.
- Hát én... itt maradtam éjszakára. A fiúk marasztaltak. - foglaltam helyet a reggelijét (gigareggelijét) fogyasztó Niall mellett. Úúú... a tányérját látva én is teljesen megéheztem. Felborzoltam az amúgy is kócos szöszke haját, de csak mert úgy szerettem ezt csinálni. Olyan kis aranyos!
- Reggelt! - kóválygott be a konyhába Zayn félmeztelenül(!), nem zavartatva magát. Csupán egy hosszú szürke melegítőgatyát viselt. Kis híján még a teámat is kiköptem. Már épp összeszedtem magam és az elkalandozott gondolataimat, mire Harry jelent meg egy szál boxerben. Nem vagyok én hozzá szokva az ilyen reggelikhez. Nagyon nem.
- Még jó, hogy csak ennyien vagytok, mert a következő belépő személy már Ádám kosztümben jelenne meg. - mondtam ki hangosan, amit gondoltam.
- Louis még jöhet. - jelentette ki nevetve Zayn, s abban a pillanatban ajtó csapódást hallottunk és egy "Jó reggelt napsugaraim!" üvöltést.
Ezt nem hiszem el. Biztos valamelyikük megidézte, hiszen ez nem lehet véletlen. Vagy mégis? Azonnal eltakartam a szemem, mire a többiek mind kiröhögtek. Én nem találtam viccesnek. Így szórakozni egy ártalmatlan és felkészületlen lánnyal.
Hála Istennek Louis tetőtől talpig fel volt öltözve, úgy ahogy kellett. Felhajtott szárú piros nadrág, fehér-csíkos póló. A kis matróz.


Alig egy hónap múlva:
- Hogy mi? - néztem rájuk kikerekedett szemekkel.
Az eltelt egy hónap alatt nagyon sok időt töltöttem a fiúkkal.  Még egy-két interjúra, koncertre és fotózásra is magukkal cipeltek, bár nem kértem. Oké, nagyon is élveztem. Velük újra megtaláltam önmagam. Nem kell folyton azon izélnem, hogy mit gondolnak rólam az emberek, mellettük bátran elővehettem az igazi és őrült énem. Ők nem néztek ferdén rám emiatt. Ráadásul napról-napra egyre közelebb kerültem hozzájuk. Azt hiszem... igaz barátokra leltem bennük. Olyan hihetetlen ez az egész. Komolyan, ez kész őrület!
És most velük szemben ülök teljes meglepettséggel az arcomon.
- Költözz ide! - ismételte el Zayn Louis előbbi szavait. Nem vagyok süket, a felfogásommal sincs probléma tudtommal, de ez a két szó feladta a leckét. Szólalj már meg Vanessza, ne játszd az idiótát! Nagyszerű... eddig nem beszéltem fejben magamhoz.
- Költözzek ide? Ez hogy jött? És miért? - habogtam zavarodottan. Mégis sikerült eljátszanom az idiótát. Pfff...
Azt akarják, hogy költözzek hozzájuk? Az igaz, hogy jóba lettünk, de nem gondoltam, hogy ennyire. Még csak a születésnapjuk dátumát se tudom.
- Egyszerű: 1.) bírunk téged. 2.) mostanában úgyis sokat voltál itt. 3.) kell valaki, aki rendbe rakja a házat. - jelentette ki elégedetten Harry.
- Hát fiam, ez nem győzött meg. A harmadik pont kissé bibis. - válaszoltam.
- Nessie, mindannyian azt szeretnénk, ha ide költöznél. Harry-t pedig csak szimplán ignoráld. Már Louis össze is költözött vele. Na? - vette át a szót Liam. Nem hiába ő szokott a fiúk nevében is nyilatkozni.
- De nem túrhatom ki Louis a SAJÁT szobájából a SAJÁT házában. Ezt ti sem gondolhatjátok komolyan. - tártam szét karjaimat indulatosan.
- Végre összeköltözhetünk az én kis mályvacukrommal. - gügyögött Louis.
- Fúj Lou! Ez már tőled is szörnyen nyálas. - jelentette ki fintorogva az eddig csendben ülő Niall.
- Megyek, hányok egyet. - kommentálta Zayn is Lou szavait.
- Te pedig Nessie, most már családtag vagy. Ideje beköltözni! - folytatta tök természetesen Niall, s lezárva a témát eltűnt a konyhában.
- Nem költöztethettek mindenkit ide, aki egy kicsit is családtagnak számít. - ordítottam a szöszke után, de hiába, már biztos félig a hűtőben játszott kincskeresőset.
Végül is, ez egy olyan ajánlat, amit nem mindenkinek ajánlanak fel. És kérlek, ki ne költözne össze a One Direction-el? Oké, ez csak költői kérdés. Meg hát, miért ne? "Carpe diem"
- Akkor... ki merészkedik beadagolni a helyzetváltozást Eninek és anyunak? - fordultam a már párnacsatázó fiúk felé. Egy percre se lehet róluk levenni a tekintetemet?
Az ő ötletük, az ő felelősségük. Így kell átruházni a felelősséget 5 felelősségtelen jómadárra. Pipa!

10. fejezet: Az én szőke hercegem

 

Bent sötét volt, de a neon fények, melyek a bárpult oldalából, a kimagasított ülőhelyek alól,a tánctér padlójából és plafonjából áradt, elég fényt és hangulatot biztosított. Elég sokan voltak, de nem az a heringparti (hatalmas tömörület és nyomor). Én azért biztos, ami biztos, jó erősen szorítottam Harry kezét.
Végül mindannyian egy kimagasításon foglaltunk helyet, melyen egy asztal, két hosszabb kanapé és egy fotelszerűség volt, amit Niall azonnal el is foglalt. Erről a helyről végig lehetett látni az egész klubon és a táncolók tömegén.
- Mit kértek? - emelte fel a hangját Zayn a zene miatt.
- Kezdjünk valami erőssel. - vigyorgott Niall mint a tejbetök, s ezzel Zayn el is tűnt.
Én a szöszke felől ültem a kanapé szélén, mellettem az elevenében lévő Harry (biztos túl sok volt az energiaital bevitel), aki mellett Louis és Eleanor foglalt helyet. Velünk szemben kizárásos alapon Denielle, Liam és az éppen máshol tartózkodó Zayn ült.
- Jó kis estének nézünk elébe. - jelentette ki vigyorogva Hazza, de Niall nem hagyta ezt szó nélkül.
- Szóval ma is plusz egy lánnyal térünk haza? - húzogatta a szemöldökeit.
- Neeem, ma megnézzük, hogy a királylány mennyit bír. - karolt át a mellettem ülő személy. Mármint piából mennyit bírok, bulizásból vagy esetleg valami másból? Akkor mi is van?
- Majd meglátjuk Hazza, majd meglátjuk. Fejtettem le a vállamról a karját.
Zayn hamarosan visszatért egy pincérrel (aki nagyon, nagyon jóféle volt), aki két tálcányi itallal egyensúlyozott felénk.
A harmadik kör után már nagyon jó volt a hangulat, és a kedvem is csak felfelé ívelt. O-hó, imádom ezt a számot! Nem bírtam magammal, nekem táncolhatnékom volt, így megragadtam a két lány kezét és ott hagyva a fiúkat a táncolók felé vettük az irányt. Ho-hó, vigyázat, jövünk!

Nem azért, de simán letáncoltuk a körülöttünk lévőket, ami azért nem nehéz egy profi táncossal az oldalunkon. Háhááá! De azért Eleanor-al is adtunk az érzésnek és beleadtunk mindent.
Alig egy órás táncikálás után Eleanor elment megkeresni Lou-t, mi meg Denielle-el addig ráztuk a hátsónkat, amíg Liam és Harry nem csatlakoztak hozzánk.
- Na, mutasd csak a tánctudományod! - suttogta Harry a fülembe, miközben egyik tenyerét a derekamon pihentette. Más lány még akár be is ájult volna ettől, de én még csak bele se borzongtam. Van ez így. Bocs lányok!
- Jól van, de vigyázz, mert simán lenyomlak (itt a táncra utaltam természetesen).
Ezzel a gyerekkel a tánc... Vagy a hasamat fogva röhögtem rajta, vagy a kezét feszegettem a hátsómról.
- Harry Styles, megszeretnéd tartani a két szép karocskádat? - kérdeztem tőle a szokásos fél szemöldök felhúzós arckifejezésemmel egy halvány mosollyal lágyítva. Erre a válasza egy szívdöglesztő mosoly volt, mely oly sok lánynál okoz szívritmuszavart.

Végül felváltva táncolt és ivott a társaság. Niall-el egy élmény táncolni. Annyi vicces mozdulatot tanított, hogy már feltehetném magam youtube-ra is. Louis... Nos, Louis-al képtelenség rendesen táncolni, ráadásul nem hogy többet is ittam, még jó párszor meg is pörgetett. Kösz Lou, a lábaim és a fejem köszönik szépen. Liam pedig egyszerűen csak nem tud táncolni. Aranyosan mozog egy helyben, ütemre mozgatja a kis buksiját és karjait, de itt ki is fújt a nagy tánctudás. Persze nem is a tánctudományáért szeretjük.

- Na mi újság kislány? - pörgetett meg hirtelen Zayn, melynek következtében azonnal neki estem a mellkasának és jót nevettem magamon. Fiúk, kérlek semmi pörgetés!
- Úristen, teljesen beszédülök tőletek. - nevettem tovább, mire ő is jót nevetett. Zayn se az a parkettördöge, de kifejezetten élveztem vele táncolni. Jó érzés volt hozzábújni a szálkás felsőtestéhez, melynek kellemesen férfias illata volt. Na jó, ezt most hagyom abba. Pont most jön ki rajtam a pasihiány?
- Bocsánat, megtáncoltathatom a hölgyet? - lépett hozzánk egy Zayn-nél magasabb szőke, kék szemű srác. Igazából a kérdést csak partneremnek címezte, majd felém fordulva villantott nekem egy dögös mosolyt. Hmm... nem nézett ki rosszul, de egyáltalán nem az én típusom volt. A másik meg, ha akar tőlem valamit kérdezni, azt tőlem tegye meg. Ami még kiverte a biztosítékot, az a rózsaszín pólója volt.
Zayn rám nézett, mire bólintottam, hogy bele egyezem a dologba. Szóval így kerültem a szőke herceg karjaiba.
- Darren vagyok. És a te csodálatos neved megtudhatom? - súgta a fülembe. Ez most komoly?
- Honnan tudod, hogy csodálatos, ha még nem is tudod a nevemet. - ráncoltam erősen a homlokom, de nem láthatta, ugyanis én is a füléhez hajoltam. Csak én nem látom a logikát ebben?
- Biztos csodálatos, akárcsak te.
Oké, ez nekem egy kicsit sok. Olyan nyálas a srác.
- Vanessa. - adtam meg a rövid választ.
- Tudtam én. - mosolygott rám, majd közelebb húzott magához? Még közelebb? Ajj már...

Jó pár szám után már igencsak menekültem volna, de a "hercegem" ragaszkodott még egy, majd még egy tánchoz. Ráadásul a többieket se láttam a közelben. Egyszer csak Harry göndör feje tűnt fel, miközben egy szőke lányt fűzött. Szerencsére észrevett és azonnal vágtam egy "segíts!" fejet, majd eltátogtam egy "kérlek"-et. Hatásos volt, mert vigyorogva indult meg felém, aztán arckifejezése dühösbe csapott át. Később rájöttem, hogy barátocskám nagyon jó színész lenne, ugyanis csupán megjátszotta.
- Ezt nem hiszem el! Elmegyek meginni egy italt a haverommal és azonnal rámozdulnak a csajomra. - kelt ki magából hozzánk érve Hazza.
- Már elnézést, de ha a barátnőd lenne, akkor nem velem táncolna. - válaszolta hanyagul Darren.
- Még nem az, de két randi után csak nem fogom engedni, hogy egy ilyen szőke cicafiú lecsapja a kezemről. - karolta át a derekam  Harry, és magához húzott. Én nagy csendben figyeltem a jelenetet, mert féltem, hogy ha egy pillanatra meginog az önkontrollom, kegyetlenül elröhögöm magam. Az pedig nem jönne most jól.
- Jól van haver, nem akarok balhét. Hagyjuk az egészet. De máskor inkább a csajoddal törődj a haverod helyett. - s ezzel el is hagyta a terepet a szőke herceg, igaz fehér ló híján. Érdekes is lenne egy klub közepén.
Amint halló és látótávolságon kívül kerül a srác, azonnal kirobbant belőlem a nevetés, Harry-re támaszkodva röhögtem. Ő se bírta tovább, így egymást támogatva és röhögve értünk vissza az elfoglalt helyünkre. A többiek meg is kérdezték nagy kikészülésünk okát, de mi csak nevetve leintettük őket. És a nyertes Harry Styles!

Liam-en kívül már egyik fiú se ült ott velünk, mert felszívódtak. Ne kérdezzétek, merre lehettek. Örültem, hogy azt tudom, én merre vagyok. Eleanor-al egymás után ittuk a koktélokat, ami miatt mindketten többet nevettünk a kelleténél. Muszáj volt végig kóstolnunk az itallapot, ugyanis az egyiknek szép volt a színe, a másikban a gyümölcsök voltak guszták, a következő biztos finom lehet... így ment ez végig. Danielle meg is jegyezte, hogy milyen jó kedvünk van. Erre Eleanor rávágta, hogy azért, mert jó a társaság. Igen, határozottan a jó társaság az oka a jó kedvünknek.
- Gyerekek baj van, jönnötök kéne! - rohant oda hozzánk Louis ziláltan.
Azonnal Lou után indultunk (Eleanor-nak és nekem kissé nehezebben ment), és pont akkor értünk oda, amikor Zayn-nek bemostak egy hatalmasat.

9. fejezet: Köszöntelek az őrültekházában!

 

- Kérlek ne sírj, nem akartunk így rád pirítani. - simított végig Gaby az arcomon, melyet teljesen benedvesítettek sós könnyeim.
- Leg-legalább Alex-től  el-elbúcsúzha-hatok? - hikegtem.
- Miért akarnál elbúcsúzni? Óh, nem akarunk kirúgni. - nyújtott közben egy zsepit Gaby, miközben Charles tovább folytatta - Csak nem szeretnénk, ha még egyszer ez előfordulna. De mint mondtuk, nagyon jó munkát végzel.
- És a fiúk is átjöhetnek, ha szeretnének, ugyanis Alex teljesen oda meg vissza van tőlük. Persze mindezt felhajtás és média nélkül. - sorolta a szabályokat Alex anyukája.
- Szóval nem vagyok kirúgva? - néztem rájuk döbbent és könnyes arccal. Nagyszerű, a szemeim biztos teljesen bepirosodtak és megduzzadtak.
- Természetesen nem. Tehát legközelebb is számítunk rád. És azt hiszem végeztünk is. - zárta le a témát Charles.
- Köszönöm, nagyon köszönöm! Nem fogok csalódást okozni. - hálálkodtam, és már rohantam is haza, hogy minél hamarabb eljussak az edzőteremig, ahol teljesen kiereszthetem a gőzt.

Este 9 körül épp a Peter Pan-t olvastam (Nem kiröhögni! Ez az egyik kedvenc könyvem), amikor megcsörrent a telefonom. De hol is van?
- Na hali! Mi újság? - szóltam bele vidáman. Még mindig nem dolgoztam fel, hogy a One Direction egyik tagja csak úgy felhív. Mindig megmosolyogtatott, amikor rájuk gondoltam.
- Helló királylány! Volt egy kis probléma, de a menedzserünk elintézte.
- Igen láttam a kis problémát. - vágtam rá azonnal - Ki is bőgtem magam rendesen. - vallottam be.
- Te jó ég! Mondd, hogy nem az őrült rajongóink voltak.
- Nyugi, semmi őrült rajongóról sincs szó, csupán Alex szülei. Tartottak egy kisebb előadást, és azt hittem, hogy kifognak rúgni. Mondjuk jogos lett volna, de attól még nagyon megijedtem.
- Szóval nem rúgnak ki.
- Nem. - a fenébe! Most meg a könyvem tűnt el. Mekkora egy szerencsétlenség vagyok.
- Huhh! - engedte ki megnyugodva a levegőt Harry a telefon másik végén. - Egyébként is, kereshetünk neked akár 50 bébiszittelendő gyereket is, ha kell.
- Az kéne még! - nevettem fel, de azért kedves volt tőle.
- Mondd a partit, a partit! - hallottam meg a háttérből.
- Ki van ott veled Hazza? - kérdeztem mosolyogva, ugyanis biztos az egyik fiú az. Egyébként rászoktam Harry becenevének használata, annyit hallottam már a fiúk szájából. És amúgy is tetszik. Mármint a becenév. Félreértés ne essék.
- Szia Nessie! Niall vagyok. - ki lettem hangosítva.
- Hali Niall! Milyen parti?
- Hát az, amire meghívunk. - jelentette ki a szöszke. Még azt is láttam magam előtt, ahogy vigyorog.
- Szóval holnap este megyünk az egyik klubba mind, és örülnénk, ha te is jönnél. Jó lesz. Nagyon, nagyon jó lesz. - mondta Harry a végén igen sejtelmesen.
- Ajjaj! - nevettem fel megint. - Rendben, legyen! - mibe mászok én bele...
- Ezazz!... - és onnantól csak kiabálást hallottam. Most mi van?
Jobbnak láttam kinyomni őket, különben ki tudja meddig várhatnék erre a két lükére.
Szóval holnap parti a fiúkkal. Huhú! És most így aludjak el? Ki kell találnom, mit vegyek fel. Óh, még Eni-től is el kell kéredzkednem. Bár nem igen örülne ő se egy újabb cikknek az újságokban rólam és a fiúkról.


Másnap bevásárlós-főzőcskézős-takarítós napot tartottunk Eni-vel. A jó hír: el vagyok engedveee!
Délután végeztünk, de még hátra volt az edzőterem, majd a készülődés. Higgyétek el, nálam az nem kevés idő. Bár melyik lánynál az? O-ó... mit is vegyek fel?
Végül egy fodrokból álló fekete ruha mellett tettem le voksomat. Úgyis kocsival megyünk, nem fogok megfázni. Azért egy blézer elkél hozzá.

 Kitaxiztam a fiúkhoz, ahol amint beléptem, nagy volt a nyüzsgés. Jó, mondjuk náluk mikor nincs nyüzsgés? A fiúk fel-alá mászkáltak, még nézni is rossz volt.
- Na helló-szia mindenkinek!
- Szia! Biztos te vagy Nessie! Nagyon örülök. Danielle. - nyújtotta egy göndörhajú, nagyon csinos lány mosolyogva a kezét.
- Óh, igen. Ha jól tudom te pedig Liam barátnője vagy.
- Igen, jól tudod. - mosolyodott el még jobban. - Gyere, bemutatlak Eleanor-nak. A fiúknak most úgysem vennéd hasznát.
Erre elnevettem magam. Hmm... pont olyan, mint amilyennek Liam leírta.
- Úristen! Imádom a cipellődet.
- A cipellőm köszöni. Egyébként ez az egyik kedvencem. - mosolyodtam el a bók hallatán.
Bementünk a konyhába, ahol egy másik barnahajú lány ült az asztalnál és a telefonját bűvölte. Jöttünkre azonnal felnézett. Igen bájos arccal rendelkezett. Azt hiszem, ő Louis barátnője.
- Szia, Nessie vagyok. Louis barátnője, igaz?
- Igen, Eleanor vagyok. A fiúkra, mint látod, még várni kell.
- Drágám, hol van a póló, amit kikészítettem? Óh, helló Nessie!
- Nem tudom Lou, mivel nem én lakok itt. Talán az egyik fiú eldugta.
- Köszöntelek az őrültekházában! - súgta nekem oda Danielle, és belőlem azonnal kitört a nevetés. Már most szimpatikusak nekem a lányok. Azt hiszem, ez egy nagyszerű éjszaka kezdete.

A fiúkat nagy nehézségek árán tudtuk csak összeszedni. El kéne ide egy felnőtt, de egy rendes és értelmes féle. Niall semmit se talált, Zayn a hajával bajlódott, Liam vasalta ki a fiúk ruháit (nem volt más választása, ugyanis a többiek odadobálták neki a cuccaikat), Louis mint valami kerge nyúl vagy inkább mókus, úgy kutatta azt az említett felsőt, miközben mikor egyik, mikor másik lakótársát gyanúsítgatta, Harry pedig csak szimplán belassult és totyogott. Még hogy a nők készülődnek órákig, hahh!
A többieknek nagyon elnyerte a tetszését a kinézetem, amit szóvá is tettek. Persze azonnal fülig pirultam a sok bóktól. Nessie, az érett paradicsom.
Harry ragaszkodott hozzá, hogy a "szép hölgy" vagyis én belekaroljak. Hiába mondtam, hogy csak a kocsiig megyünk. Szerintem szelektív a hallása a gyereknek.

- O-ó, fotósok! - jelentette ki Liam, amikor az autóink megálltak a klub előtt. Én Liam-el, Danielle-el, és Harry-vel ültem egy kocsiban.
- Nessie, rendben leszel? - kérdezte aggódva Dan.
- Úgysem kerülhetem el, ha folyton veletek mutatkozok, úgy hogy hajrá!
Amint kiléptünk, azonnal elkezdték kattintgatni a fényképezőket, és én belekaroltam Harry-be és Niall-be, hogy még véletlenül se kezdjenek összeboronálni egyik fiúval se.
Rengeteg kérdés záporozott felénk, de mi csak vonultunk tovább, hogy végre beérhessünk az épületbe.

8. fejezet: Csalódás és könnyek

 

Korán reggel felkeltem (utálok korán kelni), hogy legyen időm futni, mielőtt átmennék Alex-re vigyázni. Muszáj volt a reggelimhez egy energiaitalt is csapnom, mert az Alex-es napok energiaitalos napok is voltak. Gondolom nem kell magyaráznom, miért. Na jó, mégis elmondom: más hogy nem bírnám tartani vele a lépést. De erről shhh, mert még a végén azt hiszik, hogy kezdek kiöregedni a gyerekkorból, pedig még tizennyolc se vagyok.
Mára még elég jó időt jósoltak, így kihasználtam az alkalmat, hogy ruhát vegyek fel és vékony cipőt. Elég volt hozzá egy farmerkabát és egy sál.

Épp az egyik park játszóterén hintáztattam az egyébként már 6 éves! Alex-et, amikor sms-em jött. Végre, foglalkozik velem a világ.
"A fiúk itt hagytak minket. Lou-val nagyon nagyon unatkozunk. Gyere át! H."
Ez csakis Harry lehet. Nem volt kedvem sms-ben kifejteni a helyzetemet és hollétemet (tudom... szörnyen lusta vagyok, de mentségemre szóljon Alexet is löknöm kellett), így gyorsan tárcsáztam is.
- Szió! Nem vagyok otthon, épp bébiszittelek. Alex-al a játszótéren vagyunk.
- Mondd, pontosan hol!
Elmagyaráztam, hogy hol is leledzünk. Harry azt próbálta kinyögni, hogy nem sokára itt lesznek, de nehezen mert a kiabáló (Nessie-vel beszélsz? Én is, én is! De ne csalj meg, te kis huncut!) Louis-tól.


- Magasabbra! Még magasabbra! - utasított a minimanó a hintában ülve. Na majd egyszer ő fog engem lökni, az már biztos.
- Örülj, hogy lököm a formás kis popsidat drágám. Egyébként is lassan ki fogsz repülni.
- Nekem is formás popsim van, akkor engem is fogsz lökni? - jött a kérdés a hátam mögül. Már tudtam, ki lehet a hang gazdája, így mosolyogva fordultam hátra.
- Hát persze! Csúszdázni is szeretnétek? - én csak viccnek szántam, de mindkettőnek egyszerre csillant fel a szeme és kezdett el bólogatni (igen, Harry-ről és Louis-ról, a két jómadárról van szó). Azért ki fizet nekem, hogy plusz két kölyökre is vigyázok? Majd beadom a fizetési kérvényt a menedzserüknek.


Alex kiszállva a hintából mérte végig a két idegent. Ez feladja majd a leckét, ugyanis Alex-et nem nagyon, hogy épp a One Direction két tagja áll-e előtte vagy sem. Neki az idegen, az idegen. Okos kiskölyök, ezért is szeretem én annyira.
- Helló kishaver! Mi újság? - támasztotta meg két kezét a térdein Louis, hogy szemei egy vonalba kerülhessenek Alex-éval. A kissrác viszont nem volt hajlandó megszólalni.
- Lou, fölösleges köröket futsz, amíg le nem veszed a napszemüvegedet, ugyanis így nem barátkozik. - a két fiú azonnal összenézett, és mérlegelni kezdték, hogy mekkora kockázatot vállalhatnak.
- Jól van kiskrapek, de akkor te figyeled a paparazzik és az őrült rajongók jöttét. - s ezzel le is vették az álcájukat, ami egy napszemüvegből és kapucniból állt. Hogy milyen kreatívak ezek ketten...
- Szóval... Fiúk, a 'kiskrapek"-et Alex-nek hívják. Ő az egyik, akire vigyázni szoktam. - fordultam az említett fiú felé - ők ketten pedig nagyon jó barátaim. Ő Harry, -mutattam a göndörre - ő meg Louis. - mutattam a másik vigyorgó srác felé. Nagyszerű, mindenki megismert mindenkit.
- Kékben jobb lenne - bökött Alex Harry szürke Jack Wills-es pólójára. Na jó, ez kész! Louis-al szakadtunk a röhögéstől. Harry csak kikerekedett szemekkel nézett a pólóját kritizáló fiúra. Konkrétan se köpni se nyelni nem tudott. Ez már most jól kezdődik...

A három fiú egész délután játszott. Néha Alex volt a legkomolyabb köztük, ami azért elég érdekes, bár a fiúkat ismerve...
Csúszdáztak mind a hárman!, felültek azokra a rugós állatos micsodákra is. Louis egy rugós kacsáról kiabálta, hogy: - Ez az suhanó Daisy, kövesd azt a telivért (itt Harry rugós macskájára célzott)! Arról nem is beszélve, amikor Louis homok sütiket készített nekünk, és Harry agyon dicsérgette barátja főztjét(?). Na és nekem ma ezt kellett kiállnom. Alex viszont nagyon élvezte, hogy két ilyen idióta játszik vele.
- Na, kifogócskáztad magad? - kérdeztem a mellettem lefékező Harry-t, aki épp levegőhöz próbált jutni.
- Azt hiszem, több időt kéne töltenem a futópadon. - nyögte ki végül vigyorogva. - Egyébként meg, még tartozol egy futkározással.

(visszaemlékezés: "@Harry_Styles jobbulást! Remélem, mire legközelebb találkozunk, már versenyt futhatunk.") Azt a töklepényes mindenit! Máskor jobban átgondolom miket írogatok össze-vissza.


- Én aztán nem fogok futni, ebben biztos lehetsz.
- Biztos? - és egy kaján vigyor kíséretében belecsípett egyet a fenekembe, és már neki is iramodott.
- Úúú... (azt akartam ordítani utána, hogy Harry Edward Styles, mert az olyan megrettentő, de nem szerettem volna felhívni mindenki figyelmét a két fiúra) - Most kinyírlak! - s utána futottam.


A kocsiban előre ültem a vezető Louis mellé, hogy hátul a fiúk nyugodtan vitatkozhassanak valami videójátékról. Milyen vicces, hogy mennyi közös témája van egy 6 éves és egy 18 éves fiúnak. Amíg hátul a fiúk a szörnyen érdekes dolgaikról diskuráltak, mi Louis-al Olly Murs-től énekeltük a Please Don't Let Me Go-t a rádióval együtt. "Give me the information I need, 1, 2, 3, whooo!" Neki hihetetlen jó hangja volt, nekem meg... elment egynek. De legalább elmondhatom magamról, hogy együtt énekeltem élőben Louis Tomlinson-al. Directioner lányok, kérlek ne nyírjatok ki!


- Máskor is gyertek el! Megmutatom majd az összes játékomat vagy medencézhetünk. - ajánlotta fel a fiúknak az én minimanóm.
- Mindenképp. - integetett Harry és Louis.
Miután bevittem Alex-et, a fiúk engem is hazavittek, hogy hazasiethessenek az éhező Niall-hez és Liam-hez.
Harry és Louis nagyon jól beváltak bébiszitterként, bár biztos nem ilyenek a rendes bébiszitterek. Akkor inkább jól beváltak, mint Alex "lefoglalóknak". Én nem bírtam volna ilyen jól. És végre nem estem össze a fáradtságtól egy Alex-es nap után. Ritka alkalmak egyike, hurrá! Máskor is befogom vetni a fiúkat.


Másnap:
"Gyere át minél hamarabb, sürgős!" - ez az üzenet fogadott reggel, amikor ránéztem a telómra. Alex anyukája írta, gondolom közbejött neki egy értekezlet vagy valami hasonló.

Kicsivel később:
- Tudod egy megbízható lánynak ismertünk meg, a munkád is jól végzed és Alex is nagyon kedvel téged. Ezért sem értjük a történteket. - már egy ideje hallgatom Gaby (Alex anyukája) igen csak feldúlt kiselőadását, de még mindig nem értem, hogy mire is akar kilyukadni. Ráadásul kezd egyre jobban összezavarni.
- Elnézést, de milyen történteket? - néztem értetlenül az anyukáról az apukára, majd vissza.
- Ezeket a történteket. - rakott elém Charles egy újságot kinyitva, ahol a tegnapi nap eseményei voltak megörökítve. Ezt nem hiszem el. Több kép is készült rólunk, miközben a fiúk játszanak, vagy amikor Harry-t kergetem.
- Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy a kisfiúnkat az újságokban kell viszontlátnunk két idegen társaságában, miközben azt sejteti a média, hogy Alex a te gyereked, pedig szinte még te is gyerek vagy.
Itt már nem bírtam tovább tartani magam, az arcom a két kezembe temettem, s utat engedtem sós könnyeimnek, hogy az ölemben végezhessék. Ennyi volt. Búcsút inthetek a munkámnak és vele együtt Alex-nek is. Azt nem bántam, hogy tinimaminak néznek, hisz úgy sem igaz, de nem bírtam elviselni a tudatot, hogy nagyot kellett csalódniuk azoknak, akik bíztak bennem. Ráadásul, ha Emily szülei is meglátják a cikket, egyszerre két állásomnak is lőttek.
Szépen leszerepeltem, és teljes mértékben igazuk is van. Én sem látnám szívesen a gyermekemet (ha lenne) az újságokban számomra idegenek emberekkel. Teljesen vigasztalhatatlan állapotba kerültem. Akárhogy szerettem volna, a könnyeim nem akartak elfogyni vagy legalább szünetelni. Csak ott ültem és hagytam, hogy a könnyeim eláztassák a ruháimat.