Believe in the impossible

11. fejezet: Alul-öltözött reggelt mindenkinek!

 

Teljesen ledöbbentünk. Ha Niall nem kapja el hátulról Zayn-t, akkor úgy hanyatt vágódott volna, mintha kötelező lenne. Szerencsére Niall nagyszerű reflexszel rendelkezik. Azonnal lefogták az erőszakos idegent, Zayn-t és amit nem értettem, hogy Harry-t miért kellett. A biztonsági őrök (ezek eddig is ekkorák voltak?) kivezették azt a verekedős bunkót a barátaival együtt, s mi is a távozás mellett döntöttünk.
Most a hátsóbejáraton távoztunk, ugyanis semmi kedvünk nem volt a kamerákba vigyorogni, főleg nem Zayn-nek. Már ott várt ránk a két autó. Úgy volt, hogy Louis, Eleanor, Denielle és én megyünk az egyikkel, a többiek pedig a másikkal, de én átkerültem a fiúkhoz, ugyanis Niall az ittasságára hivatkozva inkább távol került volna a vértől. Vér? Igen, az. Zayn alsó ajka teljesen kicsattant oldalt annak az állatnak a keze által. Megérdemelné, hogy ráeresszük a fiúk rajongóit. Na jó, azt azért mégse. Az egyenlő lenne egy kivégzéssel.
Egyszerűen szóhoz alig jutottam a történtek miatt. A szívem kissé gyorsabbra vette a tempót, a kezeim enyhén remegtek. Még nem igazán volt ilyenben részem, főleg nem úgy, hogy egy barátommal történjen ilyen. Annyira durva volt számomra.

- Mi a fene történt?! - kelt ki magából Liam a kocsiban ülve, miközben Zayn ajkához nyomtam egy tiszta zsepit (legközelebb elsősegély dobozt is beteszek a kistáskámba). Szegény fel is szisszent. A fiúk egymásra pillantgattak, hogy ki vállalja a mesélő szerepét.
- Belénk kötött az a barom. - szólalt meg végül Louis. - Vagyis Hazzába. Elhordta minden buzinak, míg végül Zayn nem tűrte tovább és bemosott neki. De mint láttátok, Zayn is gazdagodott egy öklössel.
- Hát ez... durva. Jól vagy haver? - fordult Liam megenyhült arccal az általam ápolt fiúhoz.
- Ja, csak eléggé fáj. De legalább holnapra belilul a fél képe.
- Zayn... kösz, hogy kiálltál értem. - szólalt meg hálásan göndörke. Eléggé szégyellte magát, hogy Zayn kapott miatta.
- Bármikor tesó. - öklöztek le. Személy szerint én sose értettem ezt a tesó dolgot a fiúknál. Mondjuk ők se a lányoknál a puszi-puszi-puszi dolgot, szóval kvittek vagyunk.
- Nem azért, de szuperhősnek szar lennél. Azt hagyd meg Lou-nak. - tette még hozzá vigyorogva, mire mind elnevettük magunkat, de valakinek az ajka nem nagyon örült ennek az újabb szisszenésből ítélve.

Otthon (a fiúk házában) Louis és Harry teljes beleéléssel mesélték el a történteket, s ezalatt egy zacskó jeget nyomtam a sérült kezébe (én lettem az ügyeletes nővérke ezek szerint), aki hálásan nézett rám. Én biztos nem viseltem volna ilyen hősiesen. Sőt, húztam volna a számat, mint egy ovis.
Egy órán belül a létszám lecsökkent. Liam Danielle-el távozott, Louis Eleanor-al, Niall pedig valamikor (senki se vette észre) eltávozott a szobájába csucsulni. Legalább is gondolom én, hogy a szobájába, és aludni. Szóval így maradtunk hárman a nappaliban.
- Nekem lassan mennem kell, úgy hogy hívok egy taxit.
- Maradj! Van hely és tudod, cuccot is adok. - szólt utánam Zayn, mivel már felálltam, hogy telefonálhassak.
- Fáj a szád, Niall hót másnapos lesz, sőt, még szerintem Harry is.
- Naaa, ne keresd a kifogásokat! Küldj egy sms-t Eninek és kész. - utasított Harry. Azt hiszi, hogy ő hordja a nadrágot. Hahh!
- Ha szétszednek a rajongóitok, az teljes mértékben a ti hibátok lesz. - mutogattam a két fiúra. Pedig anyukám megtanított rá, hogy nem illik mutogatni.
- Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik. - jelentette ki bölcsen Zayn. De okos valaki.
- Na jó! Legyen. De csak azért, mert egyszerűen nem bírtok leszakadni rólam. Meg tudom érteni. Szóval, hol fogok aludni?
- Louis vagy Liam szobája? Bár én nem merészkednék be a Louis-éba, mert a végén még egyedül játszhatod el a LOST Eltűnteket. - indult meg Harry a lépcső felé, és mi meg követtük.
- Te beszélsz? A múltkor két óráig kerestük a lenémított telefonodat a ruhakupacok között. - oltotta be barátját a mögöttem haladó Zayn. Gyerekek...


Reggel Niall-t és Liam-et igen meglepte, hogy ott látnak. Nos, engem is meglepett a dolog.
- Jó reggelt királylány! Hát te? - nyomott a kezembe egy bögre teát Liam.
- Hát én... itt maradtam éjszakára. A fiúk marasztaltak. - foglaltam helyet a reggelijét (gigareggelijét) fogyasztó Niall mellett. Úúú... a tányérját látva én is teljesen megéheztem. Felborzoltam az amúgy is kócos szöszke haját, de csak mert úgy szerettem ezt csinálni. Olyan kis aranyos!
- Reggelt! - kóválygott be a konyhába Zayn félmeztelenül(!), nem zavartatva magát. Csupán egy hosszú szürke melegítőgatyát viselt. Kis híján még a teámat is kiköptem. Már épp összeszedtem magam és az elkalandozott gondolataimat, mire Harry jelent meg egy szál boxerben. Nem vagyok én hozzá szokva az ilyen reggelikhez. Nagyon nem.
- Még jó, hogy csak ennyien vagytok, mert a következő belépő személy már Ádám kosztümben jelenne meg. - mondtam ki hangosan, amit gondoltam.
- Louis még jöhet. - jelentette ki nevetve Zayn, s abban a pillanatban ajtó csapódást hallottunk és egy "Jó reggelt napsugaraim!" üvöltést.
Ezt nem hiszem el. Biztos valamelyikük megidézte, hiszen ez nem lehet véletlen. Vagy mégis? Azonnal eltakartam a szemem, mire a többiek mind kiröhögtek. Én nem találtam viccesnek. Így szórakozni egy ártalmatlan és felkészületlen lánnyal.
Hála Istennek Louis tetőtől talpig fel volt öltözve, úgy ahogy kellett. Felhajtott szárú piros nadrág, fehér-csíkos póló. A kis matróz.


Alig egy hónap múlva:
- Hogy mi? - néztem rájuk kikerekedett szemekkel.
Az eltelt egy hónap alatt nagyon sok időt töltöttem a fiúkkal.  Még egy-két interjúra, koncertre és fotózásra is magukkal cipeltek, bár nem kértem. Oké, nagyon is élveztem. Velük újra megtaláltam önmagam. Nem kell folyton azon izélnem, hogy mit gondolnak rólam az emberek, mellettük bátran elővehettem az igazi és őrült énem. Ők nem néztek ferdén rám emiatt. Ráadásul napról-napra egyre közelebb kerültem hozzájuk. Azt hiszem... igaz barátokra leltem bennük. Olyan hihetetlen ez az egész. Komolyan, ez kész őrület!
És most velük szemben ülök teljes meglepettséggel az arcomon.
- Költözz ide! - ismételte el Zayn Louis előbbi szavait. Nem vagyok süket, a felfogásommal sincs probléma tudtommal, de ez a két szó feladta a leckét. Szólalj már meg Vanessza, ne játszd az idiótát! Nagyszerű... eddig nem beszéltem fejben magamhoz.
- Költözzek ide? Ez hogy jött? És miért? - habogtam zavarodottan. Mégis sikerült eljátszanom az idiótát. Pfff...
Azt akarják, hogy költözzek hozzájuk? Az igaz, hogy jóba lettünk, de nem gondoltam, hogy ennyire. Még csak a születésnapjuk dátumát se tudom.
- Egyszerű: 1.) bírunk téged. 2.) mostanában úgyis sokat voltál itt. 3.) kell valaki, aki rendbe rakja a házat. - jelentette ki elégedetten Harry.
- Hát fiam, ez nem győzött meg. A harmadik pont kissé bibis. - válaszoltam.
- Nessie, mindannyian azt szeretnénk, ha ide költöznél. Harry-t pedig csak szimplán ignoráld. Már Louis össze is költözött vele. Na? - vette át a szót Liam. Nem hiába ő szokott a fiúk nevében is nyilatkozni.
- De nem túrhatom ki Louis a SAJÁT szobájából a SAJÁT házában. Ezt ti sem gondolhatjátok komolyan. - tártam szét karjaimat indulatosan.
- Végre összeköltözhetünk az én kis mályvacukrommal. - gügyögött Louis.
- Fúj Lou! Ez már tőled is szörnyen nyálas. - jelentette ki fintorogva az eddig csendben ülő Niall.
- Megyek, hányok egyet. - kommentálta Zayn is Lou szavait.
- Te pedig Nessie, most már családtag vagy. Ideje beköltözni! - folytatta tök természetesen Niall, s lezárva a témát eltűnt a konyhában.
- Nem költöztethettek mindenkit ide, aki egy kicsit is családtagnak számít. - ordítottam a szöszke után, de hiába, már biztos félig a hűtőben játszott kincskeresőset.
Végül is, ez egy olyan ajánlat, amit nem mindenkinek ajánlanak fel. És kérlek, ki ne költözne össze a One Direction-el? Oké, ez csak költői kérdés. Meg hát, miért ne? "Carpe diem"
- Akkor... ki merészkedik beadagolni a helyzetváltozást Eninek és anyunak? - fordultam a már párnacsatázó fiúk felé. Egy percre se lehet róluk levenni a tekintetemet?
Az ő ötletük, az ő felelősségük. Így kell átruházni a felelősséget 5 felelősségtelen jómadárra. Pipa!