2. fejezet: Starbucks, spicces esték, tánc a téren, egyéb kis semmiségek
A másnap annyira pontosan be volt osztva. Egyik helyről futottunk a másikra. Az oké, hogy sok a látnivaló, de ha már itt vagyunk legalább kevesebb dolgot nézzünk meg rendesen, mint sokat és alig.
Délután végre szabadon mehettünk bárhová, egy órára. Hogy milyen kedves gesztus a tanároktól, nem? Se baj, ez pont elég egy Starbuckos kávézásra.
- Jól van, akkor lesz két Mocha Frappuccino és egy Iced Caramel Macchiato. - adták le a rendelést a lányok. Várjunk csak...
- Mi? Ez azt jelentené, hogy én rendeljem meg? Na neee! - akartam tiltakozni, de a csajok egy nagy vigyor kíséretében a pulthoz löktek?
- Anyád hogy van? - fordultam Bekihez, aki csak vigyorgott a reakciómon. Nagyszerű... Ezeknek a (bocsánat érte, de) béna briteknek egyáltalán nem értem a még bénább akcentusukat. Amerikai angol? Persze, jöhet. Brit angol? Fleee! Ez a véleményem.
Kint ültünk le az egyik üres asztalhoz. Igen, sikerült kikérnem mindent, magamnak egy marcipános kávét (nem kávézok, de ezt nem hagyhattam ki). Yummy!
- Tudjátok mire jöttem rá? - szólalt meg hirtelen Beki. - Össze fogok jönni Teddyvel.
A Teddy nem az igazi neve volt a srácnak, csak a biztonság kedvéért minden számba vehető pasit elneveztünk. Egyébként az egyik helyes felsősről van szó, aki szintén jött Londonba. Miért és hogy lett Teddy szegény szerencsétlen? Inkább nem firtatom.
- Végül is van rá még pár napod. Majd "véletlenül" meglöklek, te pedig szintén " tök véletlenül" az ölébe esel. - kacsintott Szandi Bekire, de hirtelen felém és Niki felé kapta csinos kis pofiját egy huncut mosoly kíséretében. - És ti?
- Ó, én várom a szőke hercegem, a brit szőke hercegem. - válaszolta sejtelmesen Niki, mire felnevettem. Imádom, amikor ilyen lökött.
- Hát én szívesen fogadom Zayn vagy Liam hívását. Csak Zayn-ét... - gondolkodtam el. - Liam-nek barátnője van.
- Na jólvan. Akkor engem az egész One Direction felhívhat. - válaszolt izgatottan Beki.
Eddig bírtuk, mindenki elnevette magát.
- Persze Alex Pettyfer is jöhet. - természetesen én voltam az a kis okos, aki ezzel zárta le a témát. Mi már csak ilyenek csintalanak vagyunk, kár, hogy ritkán van esélyünk ezt bevetni.
A nappalok szokásos rohanással teltek. Mindent gyorsban néztünk meg, az éjszakák pedig vidáman és kissé spiccesen teltek. Hát igen, iszogattunk, de semmi érdekes nem történt, így csak a csajokkal táncikáltunk és nevetgéltünk. A legjobb az volt, amikor Beki a földön fetrengett és annyira nevetett, hogy képtelen volt felállni. Próbáltunk neki segíteni, de nem ment a kis hölgy felsegítése. Persze ettől jobban rájött a nevethetnék. Mi szimplán csak rajta röhögtünk.
Az utolsó napunkat töltöttük Londonban. Egy tér padján üldögélve azon filóztunk, hogy kéne valami őrültség. Hiszen itt vagyunk Londonban, senki nem ismer minket. Otthon talán mindenki hülyének nézne bennünket és érdekelne is, de itt...
Valahonnan hangos zene hallatszott. Épp a Coldplay egyik számát váltotta le a Stooshe - Love Me. Nem gondoltam végig, csak felpattantam magammal rántva Bekit és Szandit. Sajnos Niki nem volt hajlandó csatlakozni, inkább elővette a telefonomat(??) és kamerázni kezdett.
Annyira fel voltam pörögve. Ilyet még életemben nem csináltam. Egyszerűen felszabadító volt, ha nem gondolok arra, hogy le is éghettünk volna magunkat.
A szám közepére már elég nagy nézőközönségünk lett. Hohó, nem semmi! Csak a tanárok meg ne lássanak.
Na igen, így telt az utolsó napunk, na meg egy ünnepi piálással este. A fiúk annyit ittak... Úúúgy fogunk röhögni holnap a fejükön. Mi legalább tudtuk, hol a határ. Hehe!
Másnap:
- Megdöglök!
- Szétrobban a fejem, ugh!
- Csendesebben nem lehet basszameg?!
Ezt kellett hallgatnunk a buszon a fiúktól, mire hátra jött a biosz tanár és vigyorogva kijelentette, hogy "minek iszik, aki nem bírja" meg "aki legény éjszaka, az legyen nappal is".
Na erre hátul mindenki dőlt a nevetéstől.
- Köszönöm Istenem, köszönöm! - hálálkodtam az ég felé , mikor végre leszállhattunk a buszról a suli előtt. Ez az út, hogy is mondjam... igazán megviselt, és a hátsómat is megviselte.
- Úgy elültem a seggem, hogy életem végéig lapos lesz. - nyavalygott a rajtam lógó Beki.
- Nekem mondod? Az ülés mintázatát is felvette a hátsóm, szerintem. Készülj Bubu, holnap edzőterem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése